|
A Külügyminisztériumi Dolgozók Társainak Egyesülete (KÜLDTE) tagsága nevében szeretnénk Önöket tájékoztatni egyesületünk tevékenységéről és céljairól.
A Külügyminisztérium sajátos feladatrendszeréből és működési rendjéből adódóan munkatársaik nemcsak belföldön, hanem meghatározott időközönként külföldön is teljesítenek szolgálatot. A külföldi kihelyezés a házastársaktól, partnerektől és családoktól nagyfokú rugalmasságot kíván. Ez a helyzet egy sajátos függőségi viszony kialakulását eredményezi, hiszen a hozzátartozó nyilvánvalóan nem, vagy csak igen kevéssé tudja magán- és szakmai életét előre tervezni. Ez az életforma - számos előnye mellett - vitathatatlanul hátránnyal is jár, emberi helytállást kíván.
Házas/élettársaink ismerik egymást a Minisztérium adta keretek között, érdekeiket a hivatali fórumokon, valamint a szakszervezet segítségével érvényesíteni tudják. A mi életünk is számos közös ponton találkozik, problémáink hasonlóak, de eddig nem találtuk meg a módját a rendszeres tapasztalatcserének.
Közös gondjaink, kérdéseink megvitatására és lehetőség szerinti orvoslására 2003. március 8-án létrehoztuk a Külügyminisztériumi Dolgozók Társainak Egyesületét (KÜLDTE), amelyet a Fővárosi Bíróságnál hivatalosan bejegyeztettünk. Uniós csatlakozásunkat követően pedig teljes jogú tagként veszünk részt a tagországok hasonló szervezeteit tömörítő European Union Foreign Affairs Spouses Association (EUFASA) munkájában. Az Európai Unió tagországainak külügyminisztériumaiban a házastársak/partnerek érdekképviseletét felvállaló szervezeteknek sok-sok évre visszatekintő hagyományai vannak. Tudomásunk szerint az Unión kívüli országokban is létrejöttek hasonló kezdeményezések. E csoportok országonként változó tapasztalatait személyes kapcsolataink révén és intézményes úton is igyekszünk megismerni és felhasználni.
Terveink és reményeink szerint a Minisztériummal egyetértésben és támogatásukkal hosszú távon olyan fórumot szeretnénk kialakítani, amely a hozzátartozók érdekeit hivatott képviselni. Elsőrendű feladatunknak tekintjük a kihelyezés és hazatérés utáni beilleszkedéshez kapcsolódó nehézségek enyhítését.
A KÜLDTE 2004. évi közgyűlése megválasztotta az egyesület első tisztségviselőit és határozatban rögzítette azokat a feladatokat, amelyek a következő évekre meghatározzák tevékenységünket.
Magyarország európai uniós elnöksége keretében Egyesületünk - a Minisztérium támogatásával - szervezi meg az EUFASA 2011. évi közgyűlését.
Arra kérjük Önöket, hogy ha egyetértenek egyesületünk célkitűzéseivel, töltsék ki és küldjék vissza a mellékelt jelentkezési lapot az info@kuldte.hu e-mail címre.
Szeretnénk, ha minél többen csatlakoznának hozzánk. Csak a közös tevékenység eredményezheti, hogy valódi, rendszeresen működő, mindenki számára hasznos szervezetté váljon a KÜLDTE.
Az együttműködés reményében várjuk mielőbbi válaszukat és jelentkezésüket.
Budapest, 2010. október
KÜLDTE Elnökség
Tisztségviselők:
Elnök: Papp Sándorné
Elnökhelyettesek: Major Éva, Zádor Márta
Elnökségi tagok: Konkolyné Kovács Ilona, Pamuk Andrea
Titkár: Szentiványi Gabriella
Dokumentumok:
- Együttműködési megállapodás a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma és a Külügyminisztériumi Dolgozók Társainak Egyesülete között (hatályba lépett: 2005.12.07.)
|